„Nehéz időszakon vagyok túl, ez a helyezés visszajelzés arra, hogy soha ne adjam fel a reményt és bízzak a jó eredményben”
A csömöri Valter Attila szenzációs versenyzéssel a negyedik helyen ért célba az országúti kerékpárosok férfi mezőnyversenyében a párizsi olimpián. Az aranyérmet a duplázó belga Remco Evenepoel nyerte meg, aki sporttörténeti tettet hajtott végre, korábban ugyanis még egyetlen férfi kerékpáros sem tudta egyazon olimpián meg[1]nyerni az időfutamot és a mezőnyversenyt is. A kétszázhetvenhárom kilométer hosszú, kétezernyolcszáz méteres szintkülönbséget is tartalmazó táv rajtja és a célja is a Trocaderónál volt. A világversenyeken és a World Tour-viadalokon megszokottakhoz képest lényegesen kisebb, kilencven fős mezőny és a nemzetenként indítható maximum négy versenyző miatt nehezen volt előre kalkulálható a hajrá alakulása. Az éles rajt után szinte azonnal kialakult egy ötfős szökés, benne afrikai és távol-keleti bringásokkal, akiket előzetesen nem soroltak az éremesélyesek közé. Mivel a nagyobb nemzetek így könnyedén kontrollálták a távolságot, tizenöt percre elengedték a hazaérésre esélytelen csoportot.