Katonai sírfeltárás Csömörön: a cél az, hogy a sírhelyek egy helyen legyenek, ezzel is segítve a hosszú távú fennmaradásukat és gondozásukat
Aranyossy-Péter Máté csömöri lakos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság hadisírgondozó szakembere korábban könyvet írt a második világháborúban a településen hősi halált halt magyar katonákról. Az ezzel kapcsolatban végzett kutatásai során információt kapott egy napjainkra már jeltelen sírban nyugvó magyar katonáról is – tudósított a csömöri önkormányzat honlapja. Mint írták, a háború után egy hozzátartozó kereste az egyik elesett katona sírját a helyi temetőben, ahol Bucsányi Sándor római katolikus plébános útmutatása alapján talált egy katonasírt a temető Szabadság úti bejárata mellett. Tájékoztatása szerint a jelzett sír a keresett nyughely, amelyet már korábban kihantoltak, de a szülők nem ismerték fel az elesett katonában a fiúkat, ezért maradt a helyszínen. Ez a sírhely egy 1963-as légifotón is jól látható.