Mindenki fontos és mindenki példakép számomra, akinek vannak értékei – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Izer Janka, a legfiatalabb magyar írónemzedék egyik legismertebb alakja, akivel augusztus első napjaiban a csömöri horgásztó körül tett sétánk közben beszélgettünk pályakezdésről és pályatársakról, példaképekről és írói magatartásról.
Ifjú életkora ellenére Izer Janka írónő neve ma már nemcsak országosan, de a határainkon túl is ismert. Első prózakötete 2020-ban jelent meg a kissé talán provokatívnak tűnő, Ezért nem alszom nálad címmel. Egy-egy ilyen cím azonban – gondoljunk csak Gabriel García Márquezre – mindössze addig provokatív, amíg az olvasó bele nem lapoz a könyvbe, és magába nem szippantja annak egyedi, különleges világa, s meg nem ismerkedik az elbeszélések szereplőivel. A fiatal írónő az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatójaként tűnt fel az országos nyilvánosság előtt, és rendszeresen publikál a legrangosabb irodalmi folyóiratokban. Izer Janka, aki pályatársaival együtt gyakorlatilag úton töltötte az idei nyarat, és számos rendezvény meghívott vendége volt, augusztus elején járt Csömörön, ezt az alkalmat használtuk ki arra, hogy néhány kérdés erejéig bemutathassuk őt lapunk olvasóinak.
– Miért nem alszik ma nálam? Mire utal a kötet címe?
– Nagyon sokat szoktam ezzel viccelődni, mert amikor az emberek meglátják a könyv címét, akkor általában utalnak rá valamilyen szinten, ha felkelti az érdeklődésüket. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy a könyvcímem kötelez. Azon kívül, hogy a szerkesztőm ezt javasolta, azért is választottam ezt a kötet címének, mert a benne szereplő írások fókusza olyan pszichés kérdésekre irányul, amelyek összefüggésben állnak a párkapcsolati élethelyzetekkel, illetve az ezekkel kapcsolatban megnyilvánuló társadalmi elvárásokkal. Amikor az ember közel enged magához valakit, akár testi, akár lelki értelemben, azzal mindig olyan élethelyzetet teremt, amelyben sérülékennyé válik. A kötet alapvető témája tehát ez a szellemi és lelki sérülékenység. A cím pedig arra is utal, hogyan igyekszik az ember, hogyan akarják a történetek szereplői megvédeni magukat ettől.
– Gyakorlatilag végigturnézta az idei nyarat, számtalan rendezvényen vett részt az elmúlt időszakban Tusványostól a Művészetek Völgyéig. Melyik volt a legemlékezetesebb fellépés?
– Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön szervezték meg a Sepsi Book nevű fesztivált, amelyiken két fellépésem is volt: egy rendhagyó irodalomóra iskolásokkal, és egy beszélgetés a fesztivál nagyszínpadán Női sorsok női szemmel címmel. Ez egy katartikus élmény volt számomra, mert először szerepeltem tényleg nagy közönség előtt. Mivel a nagyszínpadon zajlott a beszélgetés, és központi helyen volt, nagyon sokan beültek úgy is, hogy nem is oda indultak. Ez volt az első olyan fellépésem, amikor megéreztem azt, hogyan lehet ezt jól csinálni. Olyan elvárásokkal szembesültem, amelyek nagyon felszabadító érzésként hatottak rám. Ha ugyanis őszintén, tényleg úgy válaszolok a kérdésekre, ahogyan az bennem megfogalmazódik a témával kapcsolatban, akkor egyszeriben elkezd működni az egész. Ott tudtam tehát először olyan válaszokat adni, amelyekre – ahogy a szervezők utólag elmesélték nekem – az emberek közben felkapták a fejüket, elkezdtek figyelni. S megtörtént az is, hogy a moderátor kérdésére olyan választ sikerült adnom, amelynek témája elindított egy párbeszédet. Közben a másik két fellépő, Lőrincz P. Gabriella és Farkas Wellmann Éva is felvette ezt a fonalat, és így közösen egy egészen más irányba indultunk el. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy pályakezdőként tudtam teljes értékű partner lenni egy ilyen párbeszédben a nálamnál jóval ismertebb alkotók társaságában.
– Ez a fellépés meghozta a sikerélményt?
– Igen, végtelenül inspiráló és felszabadító volt. Korábban ugyanis volt egy visszahúzódóbb időszakom, amiből ez a fellépés teljesen visszahozott. Lőrincz P. Gabriellával többször léptünk fel aztán később is együtt, és olyan jókat beszélgettünk, kettesben is és a nyilvánosság előtt is, hogy egyszeriben azt kezdtem érezni, hogy végre megtaláltam a helyemet.
– Meg tudunk fogalmazni egy alaphelyzetet, amire azt mondhatjuk, hogy ezt tekinti a saját helyének, a saját útjának az irodalomban?
– Inkább úgy értem azt, hogy megtaláltam a helyemet, hogy megnyíltam, tehát nem beskatulyázva valahova, valamiféle irodalomelméleti keretek közé a sok-sok irányzat között, hanem, hogy most már föl tudom vállalni saját magamat. Korábban ugyanis még sokszor éreztem azt, hogy félreértenek, ami ugyancsak igaz volt a kötetemre is. Most pedig rájöttem, hogy nemcsak az számít, hogy én hogyan ítélem meg a saját könyvemet, az írásaimat, mert úgysem rajtam múlik. Amit viszont megtehetek, az az, hogy az ilyen fellépéseken nyíltan és őszintén képviselem a gondolataimat, a véleményemet, és kiállok az írásaim, az inspirációm mellett. A további fejlődésem lehetséges irányát mutatták meg számomra ezek a beszélgetések. Azt, hogy pályakezdőként hogyan érdemes lépegetnem ebben az irodalmi életben.
– Említettünk már pályatársakat, de vannak-e olyan szerzők, akikről nyilvánvalóan kimondhatjuk, hogy hatással voltak Önre?
– Rettenetesen szeretek tanulni az emberektől, a tapasztaltabbaktól, ezért nagyon élvezem, hogy ezeken a fellépéseken majdnem mindig nálamnál idősebb pályatársakkal együtt lehetek a színpadon. Minden ilyen lehetőséget megragadok, hogy tanulhassak tőlük. A kötetemnek két szerkesztője volt, Horváth László Imre és Nagy Koppány Zsolt, s mindkettejüktől nagyon sokat tanulhattam, de ott van például Varga Melinda is, az Irodalmi Jelen szerkesztője, aki irányt mutat abban, hogy a pályakezdőknek hol érdemes publikálni, nagyon támogatja a tanítványait. Egymásnak ez a segítése és felkarolása úgy érzem, korábban hiányzott az irodalmi életből, és ebből is meg lehet tanulni valamit: az önzetlenséget. Nagyra tartom Végh Attilát is, elsősorban a műveltsége miatt. Lőrincz P. Gabriella nyilvánvalóan kiemelt helyet foglal el a példaképeim között. Rengeteg olyan idősebb szerző van, akitől nagyon sokat tanulhatok, ezért egy konkrét nevet nem is tudnék kiemelni. Mindenki fontos és mindenki példakép számomra, akinek vannak értékei.
– Meg tudunk határozni egy olyan szerzőt vagy konkrét művet, amelyik még egészen korán az irodalom felé terelte az érdeklődését? Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy „én márpedig író leszek”?
– Ez nagyon érdekes, mert egy ilyen konkrét pillanatra nem emlékszem. Ellenben tizenegy éves korom óta írok naplót, és már a legelső ilyen füzetem legelső bejegyzésében is ott szerepel, hogy „ezt a mondatot, majd ha író leszek, még szeretném felhasználni”. Nem tudom, hogy honnan ered, de annyira régi ez a vágy bennem, hogy számomra mindig is természetes volt, és szükségtelen is lett volna, hogy bármi is ilyen irányba terelje az érdeklődésemet. A gimnáziumban voltak talán az első próbálkozásaim, ahol pedig a tanáraimnak volt köszönhető, hogy elküldtek különféle versenyekre, s ez is egyfajta ösztönzést jelentett, hogy írjak novellákat. Viszont egészen addig, amíg be nem iratkoztam az íróakadémiára, én ezt nem gondoltam olyan szinten komolyan, ahogyan egy hivatást, egy szakmát illene. Nekem ez addig mindig csak valamiféle hobbi volt.
– Ezek szerint alapvetően más pályára készült?
– Ezt nem merném így egyértelműen kijelenteni. Nyilvánvalóan megvolt bennem a vágy, hogy író legyek, csak valahol meg azt is éreztem, hogy én ebből nem fogok tudni megélni. Mindig úgy képzeltem el, hogy majd lesz egy „világi” munkám, ami majd ad egy anyagi biztonságot, ami mellett tudok írni is. Néha persze álmodoztam arról, hogy híres író leszek, aki majd milliárdokat keres… De ezek természetesen afféle komolytalan gyermekkori gondolatok voltak. Valójában ugyanis nem akartam kizárólag erre ráépíteni az életemet.
– Az íróakadémia mennyire változtatta meg a szemléletét?
– Az volt az a pont, amikor ráébredtem arra, hogy ez egy szakma, amelynek vannak elemei, amelyeket meg lehet, és meg is kell tanulni ahhoz, hogy minőségi szövegeket hozzon létre az ember. Rengeteg gyakorlás és tanulás kell ahhoz, hogy tényleg professzionális módon működjön egy-egy írás. A másik fontos része ugyanennek pedig a publikálási lehetőségek megismerése, ezek fontossága és szerepe. Nagyon tanulságos év volt ez a számomra, amelynek köszönhetően megismerhettem az irodalmi élet működését, és láthattam benne egy könyvnek a pályáját.
