– Szabó Palócz Attila írása
Így, a nyár vége felé közeledve már egyre többen hazatérnek a nyaralásról, a Balatonról, tengerpartról vagy éppenséggel a hegyi túrázásról, kinek-kinek kedve és habitusa szerint, hiszen nem vagyunk egyformák, másban leljük örömünket. Viszont ahogy egyre többen hazatérnek, az élet is kezd lassan visszaállni, visszazökkenni a megszokott kerékvágásba, hiszen újra itt vannak körülöttünk a megszokott, ismerős arcok, akik egy ideig távol voltak, olykor megkértek bennünket, hogy a távollétükben locsolgassuk a kertjüket, vagy lakáskulcsot hagytak, hogy gondozzuk a virágaikat. Nálunk például a szomszéd lány egy hónapig volt távol, Cipruson önkénteskedett, teknősbékákat mentett a tengerparton, gyakorlatilag egy hónapos ingyenes nyaraláson vett részt egy nemzetközi természetvédelmi programnak köszönhetően, csak a repülőjegyet kellett fizetnie. Ma azonban már itt láttam az utcán, épp a sarki boltba sétált ki, ahogyan a hétköznapokban is szokott, kenyérért, zöldségfélékért. Itthon van tehát már ő is…
Így, a nyár végén, amikor újra összejövünk mindahányan, akik a szabadságunkat nyaralásra vagy aktív pihenésre használtuk ki, mindig van még egy alkalom, amikor egymásra találhatunk nemcsak a családunkkal, a rokonainkkal, s nem is csak a barátokkal, ismerősökkel, szomszédokkal, hanem sokkal szélesebb, sokkal tágabb értelemben is.
Augusztus 20-a államalapító Szent István ünnepnapja. Nem vagyunk egyformák, így tehát, ahogy a jól megérdemelt nyári szabadságunk eltöltése, a pihenés és a kikapcsolódás is mást és mást jelent mindnyájunk számára, ugyanúgy különböznek az ünnepekhez kapcsolódó szokásaink is. Banktisztviselő barátom számára például ez már hagyományosan is az a nap, amikor feleségével leutaznak a vidéken élő szüleihez, ha tehetik, akár egy hosszú hétvégére is, egyfajta családi alkalmat varázsolva a nemzeti ünnepünkből, egyfajta nyárzáró, nyárbúcsúztató találkozásra a közelgő ősz újrainduló rohanása előtt. Másik kollégám pedig a vízen tölt minden augusztus 20-át, a Balatonon…
Nálunk ez a nap leginkább egy meghitt, bensőséges ünnep, mi így tisztelgünk Szent István emléke előtt, szűk családi körben, barátokkal, ismerősökkel (külsőségeit tekintve akár tavaszünnepnek is vélhetné bárki, ha ehhez nem lenne eltévesztett az épp aktuális évszak…), mert nálunk ez a kötetlen, csapongó, felszabadult beszélgetések napja. Így tudnám talán a legszemléletesebben meghatározni… Mert összejövünk mindahányan, akik már itthon vagyunk, akik már hazatértünk, néha grillezünk a kertben, máskor rőzsét hordunk a bogrács alá. Mindenki teszvesz valamit az épp készülő finomságok körül, valaki megsiratja a hagymát, valaki húst szeletel, mások meg előkészítik a terítéket… És közben szó szót követ, ennek a lehető legnemesebb értelmében. Egymásba fonódnak a gondolatok, a történetek találkozásai pontjain ágaznak el az újabbnál újabb mellékszálak, mindenki hozzátesz valamit az összképhez. Valamit önmagából.
Véget nem érőek ilyenkor persze az élménybeszámolók, a friss felfedezések, ki hol járt, ki mit látott, ki hova vágyik vissza, kinek mi tetszett meg visszavonhatatlanul, s vannak, akik a zsebükhöz kapva azonnal a fényképeket mutogatják a telefonjukon. De nemcsak a nyári élményekről szólnak ezek a beszélgetések, hanem ilyenkor már a tervek, az újabb kihívások is szóba kerülnek, kisgyermekeseknél az iskolakezdés, idősebbeknél munkahelyi kérdések, az új főnök vagy épp egy érdeklődéssel várt pályázati eredmény, amelyre jelentkezett a mesélő. S ahogy így egymást kölcsönösen kiegészítve egymásba fonódnak a történetek, lassan egyfajta összkép is kirajzolódik: rólunk és bennünk egyaránt.
Mert itt vagyunk, így, együtt: itthon vagyunk!
Több mint ezer esztendővel Szent István történelmi jelentőségű, a mi életünket is döntően meghatározó nagyszerű iránymutatása, az államalapítás után.
Mert vajon mi is jelezhetné számunkra augusztus 20-ánál, államalapító Szent István ünnepnapjánál markánsabban és hitelesebben azt, hogy itthon vagyunk, itt, ezen a földön, a Kárpát-medencében, ahol őseink immár ezer esztendeje új hazát találtak maguknak, családjuknak és nemzetségeiknek, valamint utódaiknak, tehát egyértelműen nekünk?
A magyarság ezeréves Kárpát-medencei történetének cselekményszálai, eseményei pedig ugyanúgy egymásba fonódnak, mint a mi beszélgetéseink grillezés vagy bográcsozás közben, de ugyanolyan összképet is adnak, amelyben őseink, felmenőink cselekedeteiben, jó vagy rossz döntéseiben egyaránt magunkra ismerhetünk.
Szüksége lehet-e bárkinek is ennél több okra, jobb indokra, apropóra az ünnepléshez?
Hiszen itthon vagyunk!
Szabó Palócz Attila
