Mint az önkormányzati honlap is jelezte, Csömörön több autó hetek, sőt hónapok óta áll elhagyatottan a közterületeken. Ezek többségükben a forgalomból kivont, műszaki és rendszám nélküli járművek, amelyeket nemcsak a KRESZ, de az ide vonatkozó önkormányzati rendelet alapján is tilos közterületen tárolni. A közterület-felügyelet minden autóra elhelyezte a figyelmeztetést, miszerint a járműveket el fogják szállíttatni az erre szerződött partner segítségével. A jogszabályok alapján a jármű kiváltására – a költségek megfizetése mellett – a tulajdonosnak száznyolcvan napon belül lesz lehetősége, ezután az autó az elszállító cég tulajdonába kerül.
További híreink a 2024 februári szám 4-5. oldalán
| változás az 1. számú gyermekorvosi körzet rendelési idejében |
| Megszűnt a CSÖTESZ |
| Bringatárolókat telepítettek az iskolához |
| Újabb forgalomlassító berendezéseket helyeznek ki Csömörön |
| Intézkedések a falukép védelme érdekében |