Főzzünk finomat egyszerűen és gyorsan
Indiai currys csirke
Hozzávalók
- 5 db kisebb csirkecomb (1 kg)
- 4-5 gerezd fokhagyma
- kb. 3 centis darab gyömbér
- kb. 1 dl olaj
- 1,5 kiskanál kurkuma
- kb. 1 kiskanál csiliporral 1,5 kiskanál só
- 2 közepes (20 dkg) fehérhagyma
- 1 csokor friss korianderzöld
- 1 csapott kiskanál őrölt római kömény
- kis darab fahéj
- 2-3 babérlevél
- 5-6 szem szegfűszeg
- 1-2 csillagánizs
- 20 dkg passzírozott paradicsom
- 1 dl (100 gramm) natúr görög joghurt
- 1 kiskanál szárított menta
- fél kiskanál garam masala fűszerkeverék
- 2 evőkanálnyi durvára vágott korianderzöld
Elkészítése
A csirkecombokat a forgónál kettévágjuk, majd a bőrét lehúzzuk. A fokhagymát és a gyömbért apróra vágjuk, majd külön-külön, egy-egy evőkanál olajjal, merülőmixerrel pürésítjük. A húst tálba rakjuk, egy kiskanálnyi fokhagymapürével, egy kiskanálnyi gyömbérpürével, fél kiskanálnyi kurkumával, negyed kiskanál csiliporral, egy kiskanál sóval és egy evőkanál olajjal alaposan bemasszírozzuk. Letakarva egy órán át pácoljuk. A fehér hagymát fölaprítjuk, kisebb tálba szórjuk. A korianderzöldet durvára vágjuk, szárából két evőkanálnyit fölaprítva a hagymához adunk. Három evőkanál hideg vizet öntünk rá, és merülőmixerrel pürésítjük. Tálba rakunk egy csapott kiskanál őrölt római köményt, egy csapott kiskanál kurkumát, kétharmad kiskanál csiliport és egy kevés hideg vízzel (nagyjából egy deci) simára keverjük. Serpenyőben fél deci olajat megforrósítunk, ez nagyjából két percet vesz igénybe. A pácolt csirkét hozzáadjuk, hétnyolc percig pirítjuk, majd a tüzet elzárjuk alatta, és a húsokat kivesszük. Zsírjában a fahéjat, a babérlevelet, a szegfűszeget és a csillagánizst körülbelül fél percig kevergetve pirítjuk, ehhez még elég forró a zsiradék.
Hozzáadunk egy-egy kiskanálnyi gyömbér- és fokhagymapürét, újra alákapcsolunk a tűznek, kevergetve fél percig pirítjuk a fűszereket. Következik a hagymapüré, két perc pirítás, majd a paszszírozott paradicsom, és újabb két perc pirítás. Megsózzuk, nagyjából fél kiskanálnyi kerül bele, majd lefödve öt percig pároljuk. Ezalatt a leve elfő, és a zsiradék egy kicsit elválik benne. A csirkét rárakjuk, a vízzel elkevert fűszerkeveréket hozzáadjuk, a tálat fél-egy deci vízzel kiöblítjük, ezt is hozzáadjuk. Lefedjük, kis lángon öt percig pároljuk. A joghurtot kiskanállal kikeverjük, így adjuk a készülő curryhez. Négy deci meleg vizet öntünk hozzá, fölforraljuk, a mentával és a garam masalával fűszerezzük. Lefödve, kis lángon húsz percig pároljuk. A durvára aprított korianderzölddel meghintjük, és fedő nélkül, nagy lángon három-öt percig forraljuk, hogy a szaftja kissé besűrűsödjön. Akkor jó, ha körülbelül olyan lesz, mint egy jó marhapörkölt szaftja. Naan kenyérrel tálaljuk, amit a szaftba tunkolgatva fogyasztunk.
TIPPÜNK: Ha valaki alacsony szénhidráttartalmú diétát tart, naan kenyér nélkül, párolt zöldségekkel tálalhatja.
További receptek a 2024 júniusi szám 12-13. oldalán
| Tepsis újkrumpli |
| Chia magos eperlekvár |
| Fagylalt |
| Madártej sütőben sült habbal |
| Csokoládés madártej |
| Rebarbarás eperlekvár |